Úton hazafelé

A kép Vörös Eszter Anna alkotása

Úton hazafelé

(Írta: Kaeyonsshi)

Azt mondták, arra van az Ígéret földje. Ott, azon a magas dombon túl kezdődik.

A sötét éjszakát meseszép színekbe öltöztette a hold és a csillagok tánca, feltárva előttünk az égbolt mélyében rejtőzködő távoli galaxisok elérhetetlen ragyogását. Mélykék és fűzöld. Tudtad, hogy ilyenre festették őket?

Fogalmam sincs, miért. Talán hogy utat mutassanak az olyan vándoroknak, mint te meg én. Azoknak, akik keresik a helyüket, a személyes mennyországukat. Hidd el, a miénk sincs már messze, hiszen te is hallottad, amikor az a holló az erdőben beszélt hozzánk, ahogyan a szarvast is láttad, azokkal az ég felé nyújtózkodó, aranyosan csillogó agancsokkal – kísérőinket ezen a végtelennek tetsző úton.

Puha fűszálak cirógatták a lábfejemet, ahogyan nekiláttunk megmászni az emelkedőt. Hosszú és fáradságos megmérettetésnek bizonyult – mintha valami láthatatlan erő akart volna távol tartani bennünket. Nem csoda; a boldogságot mindig drágán mérik.

Félúton a kezem után nyúltál, ujjaid egybefonódtak az enyémekkel, erős szorításban ejtve rabul őket. Fáradtál. Pedig olyan kevés hiányzott már! Hátrapillantottam rád, s meggyötört arcod látványába belesajdult a szívem. A szarvas némán követett bennünket, épp mint az agancsán utazó holló. Ők is szabadulni vágytak egy más-világba.

Átvettem tőled a hátizsákodat, és a szabad vállamra kanyarintottam azt. Súlya mázsás kőtömbével vetekedett. Becsomagoltad az összes szereteted, nem igaz? Csak remélni mertem, hogy én is eleget hoztam magammal.

Egy utolsó, lendületes lépéssel teremtünk a dombtetőn, ahogyan magam után húztalak téged is. Egyszerre olyan könnyűvé vált minden, a lelkem köré tekert fojtogató láncok hatalmas csörrenéssel hullottak alá a semmibe. Az univerzum ott hevert előttünk a völgyben, s apró szentjánosbogarakként kelt életre megannyi konstelláció, folytonos mozgásban keringve köröttünk.

Az ott a Skorpió, látod? Az én jegyem. Ott pedig a tiéd, a mindig különleges Vízöntő. Hitted volna, hogy két ilyen eltérő személyiség örömöt lelhet a másikban?

Valami nedves ért a szabad tenyeremhez. A szarvas finoman megböködött néhányszor az orrával, így ösztökélve rá, hogy kezdjük meg a leereszkedést, és váljunk eggyé ezzel a földöntúli csodavilággal, melyet oly' régóta kutattunk álmainkban.

Még egyszer erősen megszorítottam a kezed. Igen, a keresés ma éjjel véget ért.

Végre hazataláltunk.