Ignis ardens
(Írta: Sumire Lee)
Az izzó parázs lágyan pattogott a csendes szobában. Melege
simogatta a szőnyegen szunnyadó cirmos bundáját, akinek kellemes dorombolása
nemrégiben maradt abba. Talán a békességnek adta át magát, talán csak sikerült
mélyebb álomba szenderülnie.
Pedig a párkányra felakasztott, mutatós ünnepi zoknikon
lógó csengő olykor nagyobb érdeklődést keltett az apró kandúrban, mint a már
oly sokszor megszerzett játékbot végén ficánkoló színes műtollak. Most mégis
érdektelen volt feléjük, s kiélvezte a hangos zajoktól mentes késő délutánt.
A kandallóra fellógatott képkeretek mindegyikében örömteli
időben elkapott fotók díszelegtek, megfeledtetve az őket figyelőt arról, mennyi
nehézség lepheti meg váratlan vendégként életének bármely részében. A félhomály
árnyékvonalakat vetett rájuk, amitől a boldog arcokon mégis tükröződni látszott
az akadályok okozta fáradtság. A sötét szempárok mélységekig nyúltak, érzelmeik
kétesek voltak, csak mosolyuk árulkodott a pillanatnyi vidámságról.
A macska halk morgás közben nyújtotta ki jobb mellső lábát,
majd nemsokra rá a másikat. Nagyot ásítva nyitotta ki szemeit, s vezette körbe
tekintetét. Ismét feltérképezte az apró nappalit, amiben csak a fenséges fa
volt szokatlan az elmúlt pár napban. Az alatta elterített szőnyegen már ott
kuporogtak a kisebb-nagyobb becsomagolt dobozok, amik némelyikén a szalagmasni
mindig meglibbent, mikor kinyílt a szomszédos helyiségben a bejárat.
Karmai kopogtak a kaindl parkettán, mikor a kandalló elől
elindult a füstszürke kanapé felé. Szerette a színes díszpárnákat, ahogy az
uralkodói érzést is, mely ellepte önfejű szívét, akárhányszor elfoglalhatta a
dívány bal sarkát. Onnan belátta az egész helyiséget. Figyelhette, ahogy
idősebb gazdái járnak-kelnek; ahogy azoknak egyetlen gyermekük végigkúszik a
hideg padlón. De még esetenként azt is, ahogy egy szobapók eliszkol.
Aznap azonban csak azt nézhette, ahogy a fenyőn világító,
színes égők váltakoznak, s ahogy a kinti sötétség egyre beljebb furakodik a
nappaliba, miközben a kandallóban meglapuló parázs már nem izzott.
3 megjegyzés:
Szia^^
Nagyon örültem, hogy az első, aki felbukkant a történetben egy cica volt, mert az enyém pont ott heverészett mellettem, amikor olvastam, úgyhogy rögtön eszembe jutott, amikor két éve még felmászott a karácsonyfára, hogy ő lehessen az egyik díszXD
Szép volt, ahogy ábrázoltad az érzelmeket a képeken lévő emberek arcán. Teljesen hiteles az, hogy amikor elkészül egy fotó, automatikusan mosolyra húzódik a szánk, de attól még lehet, hogy a tekintetünk más gondolatokról árulkodik.
Az is életszerű volt, ahogy a kandúr birtokba vette a kanapét, hiszen ők kb. minden létező dolgot az uralmuk alá vonnak a lakásbanXD
A vége viszont eléggé kérdőjeles számomra… Van egy rossz érzésem azzal kapcsolatban, hogy miért van egyedül a cica, miközben a kandallóban is elalszik a tűz… Bár lehet, hogy félreértelmeztem, mert előtte meg az van, hogy a szomszédos helyiségben kinyílt a bejárat, hacsaknem az a szomszéd lakásra értendő.
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon szépen és igényesen megfogalmazott mű volt^^
Szandi
Nagyon tetszik, ahogyan a macska szemszögéből közelíted meg a dolgokat, és a fogalmazásod is változatos, jó olvasni. A vége pedig valóban kicsit visszarántja a karácsony örömteliségéből és nyugalmából az olvasót, valami baljóslatút vetítve előre. Ötletes csavar!
Kitty
Sziasztok.~
Először is, mindenképp fontosnak tartom, hogy elnézést kérjek mindkettőtöktől, amiért ilyen sokáig tartott eljutnom odáig, hogy válaszoljak a kommentjeitekre.:(
Amúgy meg... A mi macskánk is eljátszotta egyszer ezt a fára mászást.:D Pedig ő nem is benti cica volt, szimplán beslisszolt, míg nem figyeltünk. Majd lőttem róla egy csodás képet, hogy akkor már maradandó emlék legyen.:D
Örülök - már tavaly is boldog voltam miatta -, hogy jó véleménnyel voltatok erről az egypercesről. A végével kapcsolatban viszont csak pár dolgot mondanék.:D Úgymond szándékosan maradt nyitott a vége (lehet boldog is, gondoljatok bele pl. elmentek családi látogatásba, kimentek játszani a gyermekkel a hóba, stb, de persze lehet szomorú is - egyik sem volt szándékos), de a "szomszédos helyiség" alatt csak a nappali melletti előszobát értettem, szóval semmiképp egy másik lakást/házat. Némiképp azért jobb érzés az, hogy baljóslatúnak láttátok a végét.:')
Nagyon örültem és örülök most is, hogy írtatok nekem anno ehhez, s még egyszer elnézést a késés miatt.:/ Köszönöm Nektek!
Sumire
Megjegyzés küldése