Hideg magány
(Írta: Park
Minrin)
Olyan hirtelen
szökött be a tél a kisvárosba, hogy ideje sem volt észrevenni, már mindent
fehéren csillogó hó lepett. Az utcákat boldogan nevetgélő gyerekek árasztották
el, vastag kabátban, kötött sapkában és bundás csizmában. Játszottak. Ők nem
érezték a csontig hatoló hideget.
Jeges fuvallat
söpört végig a téren, borzongásra késztetve a fákat. Vacogva húzta összébb
magát a pad árnyékában, miközben a szél játékosan megcibálta a fekhelyéül
szolgáló kartonpapír szélét. Egy eltévedt hógolyó keményen csattant egy közeli
platán vaskos törzsén, mire rémülten ugrott talpra.
Halkan morogva
indult a közeli kis utca irányába. Mereven figyelte az utat, nem mert a
mellette elhaladók szemébe nézni, így nem vehette észre, hogy egy kisfiú -
foltos kabátját összébb húzva vékonyka testén – sokáig figyeli már-már ténfergő
lépteit.
Hamarosan
megérkezett a hatalmas házhoz, mely rideg eleganciájával uralta a környéket. A
havat gondosan eltakarították a kapu elől, takaros kupacokban pihent a kerítés
mentén. A bejárati ajtón ott függött a régről ismert piros-zöld ajtódísz, az
egyik emeleti ablakból pedig egy, az évek során már-már sárgává fakult
papírhóember vigyorgott rá fekete filccel rajzolt szájával. A párkányok alatt
színesen világító füzérek futottak végig, melyek elmúlt ünnepek emlékeit
idézték fel benne. Elmerengve figyelte az égők monoton villogását, majd
tekintetét elszakítva a házról, az utcát kezdte pásztázni.
Nem sokkal
később egy alak fordult be a sarkon. Egy kisfiú volt, kopott, foltokkal
televarrt kabátban, csaknem lyukas csizmában, vékony sapkában. Apró kezei
vörösek voltak a hidegtől, hiába igyekezett dörzsöléssel felmelegíteni őket.
Tekintetét mereven az út közepén álldogáló alakra függesztette, és bátran mellé
lépett.
- Gyere velem –
szólalt meg vékony gyerekhangján.
Együtt indultak
el az ellenkező irányba, mint amerről a fiú érkezett. Percekig sétáltak némán,
csak a tegnapi hó ropogott a lábuk alatt, s a szél kósza ígéreteket dalolt a
fülükbe meleg kandallókról és mézeskalács-illatú otthonról.
Végül az utca
végén álldogáló apró házikóba tértek be. A sarokban kicsiny kályhában pattogott
a tűz, s a szoba közepén terpeszkedő asztalon egy fenyőgally ontotta magából a
gyanta átható, karácsonyt idéző illatát. A fiú dermedt kezével óvatosan
simította meg fejét, ő pedig hálásan bújt a jeges ujjakhoz. Fekete bundájáról
elkezdett leolvadni a ráfagyott hó, s minden porcikájával élvezte a meleget.
Halkan vakkantott egyet, befogadója tudtára adva boldogságát, és
összegömbölyödve helyezkedett el a falhoz lapulva, hogy békésen álomba
merüljön, bízva abban, hogy idén karácsonyra egy jobb életet kapott ajándékba.
8 megjegyzés:
Szia^^
Ahhh, hogy én hogy meg lettem vezetve! Komolyan végig azt hittem, hogy egy hajléktalan emberről van szó, ezért annyira meglepődtem a végén:O De olyan jó volt, szeretem az ilyen nagy „flash” hatást, amikor szinte hallom, hogy végre leesett a tantusz:D Azt felesleges taglalnom, hogy milyen szépen megírt mondatokat kaphattunk, de számomra az még fontosabb, hogy maga a történet nagyon szép volt! Az egypercesekkel mindig az a bajom, hogy olvasnám még tovább (írni meg nem is tudok ilyet), és persze itt is lehetett volna tovább ragozni, de szerintem ez pont jó volt ebben a formában, mert a csattanó után, hogy egy kutyusról van szó, már nem volt szükség a folytatásra^^ Olyan jó lenne, ha ez a valóságban is megtörténne!
Lehet, hogy nem szabadna ilyeneket mondanom, de muszáj megjegyeznem, hogy eddig ez tetszett a legjobban*.*
Köszönöm, hogy olvashattam<3
Eleinte én is azt hittem, hogy emberről van szó, aztán amikor a végén kiderült, hogy egy kutyus a főszereplő, ott teljességgel végem volt - reménytelen állatbarát hírében állok :$ Gyönyörűen fogalmazol, bekönnyeztem olvasás közben, annyira meghatott a kisfiú önzetlensége, és eleve az, hogy a kis kóbor élete jobbra fordult :$♥ Köszönöm szépen, hogy olvashattam! Minden eddigi történet csodásan megragadta a karácsony egy-egy momentumát, nekem közülük ezidáig a Tiéd a kedvencem :$
Jaaaaaaaj!!!
Azt hiszem, megvan egy újabb kedvencem az adventi sztorik közül. :D Nem szokványos, csak a legvégén kezdett leesni, hogy lehet, hogy a főszereplőnk nem ember, hanem bizony valamilyen állat! XD
Annyira jó lett, de tényleg. :) Gyönyörű leírásokat írtál, teljesen elképzelhető lett a környék, ahol a történet játszódik, és akkora hangulata van az egésznek, hogy hú. :D Az is tetszik, hogy más oldalról ragadtad meg a karácsonyt, a szeretet ünnepét, mint a legtöbben ezen a kihíváson: egy szeretetteljes jótétemény formájában. Úgy érzem, nem csak szívmelengető, hanem elgondolkodtató és példaértékű is lett ezáltal a történeted.
Baromira tetszett, respect! :D
Nárcisz
Szia.~
A fentebb említettekkel ellentétben előttem már akkor kirajzolódott egy kutyus, mikor a pad árnyéka után felmerült a kartonpapír, majd a morgás, ahogy ijedtében talpra ugrott. S talán pont emiatt volt bennem mindvégig egyfajta kellemes érzés, hogy "végre, valami új". Újat azonban nem tudnék mondani... Azonban tetszett a keserédes hangulat, amivel rettentő sok életkedvet leheltél belém, mikor elolvastam, sőt még most is érzem a hatását. Köszönöm, hogy olvashattam! Csodálatosan fogalmaztál és messzemenőleg ez lett a kedvenc írásom Tőled (hah, nemcsak az adventi írások közül emelkedik ki).
Sumire
Szia!
Most is csak hasonlót tudok mondani, mint az előttem szólók: Minden sorod érzékletes volt, és nagyon tetszett, hogy valami mást, egyedit mutattál meg a karácsonyból. A kutya szemszöge is érdekessé tette az egészet - ami nekem is elsőre világossá vált a morgásból és a talpra ugrásból-, még ha egy kutya valószínűleg nem is mereng el ennyire az apró díszítéseken, és nem egészen ilyennek látja őket.
A reménytelennek tűnő, szomorú sorsú jószágot átkarolta a reménység, a szeretet a kisfiú képében, így vált szívfájdítóból szívmelengetővé a történet. Nagyon ügyesen dolgoztál a hangulattal; csak gratulálni tudok. *-* Nekem is az egyik kedvenc történetem az eddigiek közül. :)
Köszönöm az élményt. <3
Szia!
Már amikor átküldted sejtettem, hogy ez másoknak is nagyon fog tetszeni, de nem is sejtettem, hogy ennyien írnak majd. Nagyon örülök ennek és nagyon-nagyon büszke vagyok rád, hogy a legelső általam olvasott írásod óta ilyen magas szintre fejlődtél.
Megható pillanatokat tártál elénk a hozzád illő kellemesen díszes stílusban. Nagyon illett ez a történet hangulatához is. :) Öröm volt olvasni! Köszönjük szépen!:)
Xiumaru
Előttem már egy páran elmondták azt, ami bennem is megfogalmazódott, és úgy gondolom felesleges lenne tizedjére is ugyanazt olvasni, úgyhogy csak annyit szeretnék mondani, hogy ez tényleg baromi jól sikerült, és nagyon tetszett.
Köszönöm, hogy olvashattam :)
Szia! ^^
Már megszoktam, hogy részletesen és aprólékosan írsz meg mindent, amire ki szeretnél lyukadni. Itt is a környezet leírása megadta azt a hangulatot, amiben a kutyus van. A hideg, az elhagyatottság és a reménytelen vágyakozás valami jobbra, ami mindenhol ott van, de neki elérhetetlen.
Nincsenek felesleges mondatok, minden egy irányba terel minket. A kisfiú felbukkanása már mosolyt csalt az arcomra, mert tudtam, hogy ezáltal megkapja majd a legszebb ajándékot a kutyus. Egy otthont.
Ismét érzelmekkel teli történet lett és meseszép teljes egészében *-*
Anett
Megjegyzés küldése