December 18.

Váratlan ajándék 

(Írta: 김산디 - Kim SanDee)

Az első nélküled töltött karácsonyon azért fohászkodtam a sírodra borulva, hogy legalább angyal, vagy egy átkozott szellem képében megjelenj, hogy még egyszer utoljára érezhessem erős karod ölelését a testem körül.

A második karácsonyon mérhetetlen bánatomban bevettem egy csomó altatót, mert utánad akartam menni. Legnagyobb sajnálatomra a barátaim rám törték az ajtót, és időben a kórházba szállítottak, így egy következő keserves év köszöntött be, amit annyira el szerettem volna kerülni.

Harmadszor a családom nem hagyott egyedül, nehogy megint valami baromságot csináljak. A szüleim egyfolytában téged emlegettek, mivel mindketten rajongtak érted, de a kedves emlékek, amiket veled kapcsolatban osztottak meg, éles tőrként fúródtak belém. Sokkal jobb lett volna a gyógyszerek okozta kábulatban, a közös képeinket szorongatva átvészelni az ünnepet.

Negyedik alkalommal elkészítettem a kedvenc menüdet. Éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam az őrület, amikor neked is megterítettem, majd megérdeklődtem az üres széktől, hogy mi a véleménye a főztömről. Két falat elfogyasztása után az egész vacsora a kukában végezte, mert képtelen voltam többet enni az engem fojtogató könnyek miatt.

Idén minden más. Forró ajkak érintik az arcom, puha ujjak kalandoznak a hajamban, melyek gazdája soha el nem múló mosolyra váltotta a könnyeimet. Tudom, hogy te küldted őt nekem, mert sosem kívántad azt, hogy az emlékednek szenteljem fiatalságom éveit. Tudom, hogy boldog vagy, amiért engem ismét boldognak látsz, és ígérem, ezután nem kell többé aggódnod értem.

Az utóbbi öt évben mindenki azt hajtogatta, hogy lépjek tovább, ne temessem el élve azt a srácot, akit annyira szerettek… De egy akárkivel nem tudtam volna túltenni magam az elvesztéseden. Ő jelenti számomra a hajnali fényt, ami váratlan érkezésével véget vetett az egymásba torkolló sötét éjszakáknak. Reményt keltett bennem, felébresztett abból a kóros álomból, amiben megrekedtem, amióta elmentél. Nem számítottam arra, hogy találkozok valakivel, aki felolvasztja a szívemre ereszkedett jégpáncélt, de mellette akkor is az örök nyár perzselését érzem, amikor vastag hótakaró borítja az utcát a házunk előtt.

Egy hete a tudomásomra jutott, hogy elég komoly betegségben szenvedek. Azelőtt tárt karokkal fogadtam volna a halált, de most megvan a tökéletes okom, amiért egész lényemmel élni akarok. A sors fintora, hogy épp akkor nyílt alkalmam arra, hogy ismét veled lehessek, amikor minden felé hajt. Sajnálom, kedves, de őt választom. Sok-sok évet kell még várnod, amíg újra találkozunk majd. Küzdeni fogok azért, hogy mellette öregedhessek meg. Hogy az elkövetkezendő minimum hatvan karácsonyt a karjaiban tölthessem.