Egy lány...

Vörösbegy, alighogy virrad

avagy novelláscsokor egy idézet köré

Egy lány...

(Írta: Yoki)

Volt egy lány...

Fürtjei olykor mogyorószínben játszottak, míg máskor a naplemente mélyvörösét idézték fel bennem. És a szemei... A szemei mindig mindent elárultak. Ha dühös volt valakire, a háborgó tengert juttatták eszembe, ha pedig boldog volt, a napsütötte, éppenhogy csak hullámzó tengerfelszínt.

Mikor először találkoztunk, az addigi életem felborult. Eleinte csak a humora fogott meg: éppen olyan volt, mint az enyém – egy jó adag szarkazmus egy csipetnyi iróniával fűszerezve. Aztán szépen lassan kezdtem megismerni, éppen úgy, ahogyan egy gyermek tanul járni: lépésről lépésre. Lenyűgözött a lénye – sosem láttam hozzá fogható teremtést azelőtt. Az intelligencia, ami belőle sugárzott..., a humora... és ahogyan írt... Minden alkalommal összetörte vele a szívemet, a lelkemet pedig darabjaira szaggatta, mégis mindig elolvastam az írásait, mert kíváncsi voltam a gondolataira, a furcsa, nyakatekert, feje tetejére állított világra, ami a fejében lakozott.

Folyton őt lestem, őt kerestem, bármi bántott; az ő véleményére voltam a leginkább kíváncsi, és az ő tanácsaira volt a leginkább szükségem. Féltékeny voltam mindenkire, aki a közelében lehetett, miközben én olyan messze kellett legyek tőle. Vele akartam lenni...

Nem telt sok időbe, míg rájöttem: függök tőle.

Először azt hittem, csupán testi vágy fűz hozzá, s csak később értettem meg, hogy nem csaphatom be magam tovább.

Végig reménykedtem: hátha egyszer észrevesz; hátha egyszer megfordul, és rájön, ott vagyok, és csak rá várok. Évekig élt a remény a lelkemben, hogy egyszer majd én leszek a mindene; hogy nem lát majd mást rajtam kívül.

Nehéz volt elfogadnom, hogy én csupán egy barát vagyok, s azok közül sem a legjobb. Míg én mindenemet odaadtam volna neki, ő mindeközben a lelke egy aprócska darabkáját sem volt hajlandó megosztani velem.

Sokáig tartogattam magamban; egészen szétszaggatott legbelül, míg rájöttem, nem tehetem ezt... sem vele, sem magammal. Szerettem annyira, hogy boldogságot kívánjak neki, még ha ezt nem is tőlem kapja. Mikor ezt megértettem magammal, úgy gondoltam, elindultam a gyógyulás útján. Tisztában voltam vele, hogy hosszú és fáradalmas lesz, de nem akartam tovább szenvedni.

Aztán egy hétvégén összefutottunk, és az addigi életem felborult. Az este kissé ferdére és homályosra sikeredett, minek következtében nála kötöttünk ki...

Van egy lány...

Fürtjei mogyorószínben játszanak, mikor a reggeli napsugár simogatja arcát, de olykor mélyvörös színt ölt magára, mikor a naplemente fényében fürdik.