December 4.

Oké, Fóka 

(Írta: Kintli Anna)

Reggel már megszokottan összegabalyodva ébredünk. Ő mozgolódik, és ezért nyitom fel a pilláim, neki – mintha attól félne, hogy máris megyek, és indulok ki a szobából – reflexszerűen pattannak ki a szemei. Seungwoo izmos lábaival megakadályoz a tőle való „meneküléstől”, holott eszemben sincs.

A mellettem fekvő, barátságos szemű férfi reggeli puszit nyom a homlokomra, és le sem veszi a tekintetét az én nagy, görbe orromról, amit mindig is annyira utáltam.

- Még aludjunk, kis Fókám – köszönés helyett így üdvözöl, újból lehunyt szemhéjjal, egy pimasz mosollyal az arcán. Gyűrött vonásaiból viszont tudom, hogy eszében sincs aludni, – hanem inkább megismételné az előző estét – ahhoz egy kicsit még fáradtabbnak kellene lennie.

- Szerintem említettem a fiatalúrnak, hogy ne tessék így szólítani – vágom be a durcát, mire csak felkuncog, és az oldaláról a hátára fekszik.

- Sik – ingatja a fejét jobbra-balra, majd újból felkuncog. Nem olyan gúnyosan, hanem inkább szemtelenül. – Mindkettőnk tudja, hogy kettőnk közül ki az idősebb…

- Meg azt is, hogy most melyikünk lakásában vagyunk.

Csend. Egy pillanatra mintha a tekintetében megvillanna az a szomorúság-kétely, amit annyiszor látok minden félő pillantásában. A szívem hevesen dobog a torkomban, és a reakciójára várok. Tudom, hogy abból megint vita lesz, hogy a vallásos szüleink előtt ne vállaljuk fel, mert azzal csak magunknak ártunk.

De én annyira akartam volna, hogy egy kicsit is hencegjek azzal, hogy ilyen fantasztikus emberrel vagyok együtt, még akkor is, ha ez az illető nem egészen a legjobb barátom, és nem is egy csinos hölgyemény. Seungwoo azonban ennél konzervatívabban látta a helyzetet. Így az eddigi együttlétünk – ami körülbelül hat hónapot számlált – az utóbbi hétben most van az a krízis, ami veszélyezteti a kapcsolatunkat.

- Karácsony van – szakítom meg a kellemetlen hatásszünetet, ahogyan a tenyerem összekapcsolódik a takaró alatt az övével.

- Fóka… – kínosan, hajába túrva vigyorog. – A szüleid kiakadnának.

- Mert mintha a tieid nem.

- Azért apa meg anya elfogadóbbak, mint nálad. Így is már gyanúsak vagyunk nekik. – Seungwoo felül az ágyban, látom rajta, hogy  legszívesebben távozna. Ha konfliktus van köztünk, általában mindig az elkerülést választja, legfőképpen azért, mert így nem kell vállalnia semmi következményét a vitánknak, és szerinte így nem is fog elveszíteni. – Szerinted egyáltalán nem gyanús az, hogy az elvileg legjobb barátommal ott alvós karácsonyi ajándékozást tartunk?

Seungwoo már egy fehér trikóban vonogatja a szemöldökét az ágy mellett, meg egy másik bokszerben, nem abban, amelyiket még tegnap este vetettem le róla, – az ártatlan, fókaszemű Seungsik, ahogyan Seungwoo mondaná. A barátom bele-beletúr, majd elrendezi a haját, én pedig nem bírom kiverni a fejemből a tegnapi sóhajait.

- Kérlek, Seungwoooooo – kérem tőle már sokadjára, elnyújtva a nevének a végét.

Aztán Seungwoo nevet, és szerintem nem is azon, hogy annyira könyörgök, hanem inkább azon, hogy mennyire szeretve mondom ki az ő nevét. Később már fesztelenül, mosolyogva hajol le hozzám, az ágyhoz, hogy egy rövid, reggeli csókot nyomjon a számra.

- Oké, Fóka – válaszol.

- Akkor ez egy igen?

- Nem, de egy talán lehet.

- Fifty-fifty?

- Szeretnéd, ha én is alkalmaznék olyan módszereket, mint Christan Grey? – vigyorog rám a maga szemtelen módján, és én hatalmas vigyorral az arcomon csókolom meg a barátomat.

- Ezt hallottam ám! – zökkent ki anya boldog hangja Seungwoo csókolásából…