2015. december 1., kedd

December 3.






Adventi kalendárium 
(Írta: Choi Xiumaru)


Miközben a „karácsonyi dekoráció” feliratú dobozban kutatok, kezembe akad egy kicsiny zokni. Gyermekkorom legkedvesebb emlékei közé tartoznak ezek az édesanyám keze munkájaként született piros és zöld filcből készített „cipőcskék”. Aprócska gyermekre lehettek volna tán jók, de nem ezt a célt szolgálták, midőn minden év december elsején kikerültek a falra.
Ezek a zoknik, melyeken kacskán varrott betűkkel neveink díszelegtek, a mi adventi naptáraink voltak. Gyermekként minden decemberi reggelen izgatottan rohantunk le, hogy zsákmányul ejtsük a beléjük rejtett egyetlen szem apró finomságot.
Akaratlan is eszembe jutnak azok a napok, mikor anyám mézeskalács illatú mosollyal figyelte, hogy szaladunk le a konyhába. S bizony sosem okoztak csalódást nekünk, akármilyen nehéz nap is volt előttünk, a kicsiny zoknik reggelre kincset termettek. Dudorodó pocakjukban megbújt egy-egy csíkos savanyúcukorka, vagy épp egy apró tejcsokoládé-szelet.
De bizony fel kellett nőnöm, hogy rájöjjek, azokon a reggeleken nem a beléjük rejtett édességektől pompáztak oly’ nagyon. Valami más is lapult bennük…
Ugyan mostanra üresnek tűnnek az itt-ott kilyukadt kicsiny zoknik, s színük is megkopott már a hosszú idő alatt, mégis még mindig bennük rejtőzik. Tele vannak vele, telis-tele édesanyánk szeretetével, gondoskodásával s féltő szívének melegével.

5 megjegyzés:

Ayame Fairy írta...

Szia!

Aranyos, hogy egy gyerek szemével látjuk az adventi naptár adta kis csodát. Mégis a vége lett igazán szép, ahol már idősebb fejjel látja a kis zoknik mögötti munkát és legfőképpen a szeretetet, amivel édesanyja készítette és töltötte meg őket minden nap.
Nekem is minden évben volt és nem a csokit szerettem annyira, hanem, hogy anyu mosolyogva figyelt, mikor néha apunak adtam a benne lévő kis kockát :)

Anett

Lulu Chan írta...

Szia:)
Nagyon tetszett a megközelítés, ahogyan a felnőtt korból a gyerekkorba tekint vissza a karaktered. Nem tudom mennyire volt cél - Bár gondolom nyilván nem véletlen volt :) - a végére kissé elkapott a lehangoltság, hogy igen is fel kell nőni és mindenki egyszer fel fog, és ez a sok apró kis dolog teljesen el fog majd tűnni, sajnos.
Nagyon tetszett, hogy a kis cipőcskét szinte láttam magam előtt, ahogy fogja a karaktered, és visszagondol arra, milyen is volt régen, hogy szinte megtelt élettel a kis használt lábbeli. No meg, hogy attól függetlenül, hogy kissé már rongyos, még is tudtam benne értéket látni :))

Nikol

Kitty írta...

Ez annyira édes lett! És olyan igaz is, hogy az adventi várakozást és úgy alapjában véve a karácsonyt a szeretteinktől kapott és nekik adott törődés teszi olyan varázslatossá és örömtelivé, amilyen :)

Kitty

Nárcisz írta...

Ezt megkönnyeztem, drága. :( Gyönyörű lett. Nincs rá jobb kifejezés, mint hogy gyönyörű, és telis-tele van mély, őszinte érzésekkel. A stílusod is pont jó, pont elég érzékletes és nem hivalkodik. Köszönöm, hogy olvashattam! <3

Nárcisz

Ézemi írta...

Szia! 😊

Nem tudom, említettem-e, de nekem elsőre ez a kis történet egy aprólékos gondossággal szőtt írói gyakorlatnak tűnt. Most már tudom, hogy azért, mert én magam képtelen lennék a gyermekkori karácsonyaimról ilyen csodálatosan meghitt és szeretetteljes, mézeskalácsillatú történetet írni.
Nemcsak a cipőcskékből, de az egész történetből sugárzik a meleg szeretet; és bár azt nem mondhatom, hogy ebben nem volt akkor nekem is részem, mégis valami hiányzott. Te lefestetted a teljességet, és most újra elolvasva engem is majdnem könnyekig meghatottál.
Csodálatos érzéked van a stílusokhoz, a hangulatokhoz. *-* Köszönöm, hogy olvashattam. ❤

Megjegyzés küldése

 
©Suzanne Woolcott sw3740 Tema diseñado por: compartidisimo