December 2.

Forrócsoki és meghittség 
(Írta: Shin Taeyang)

Teljes nyugalom lepte el a házat. A karácsonyi zene halkan szólt a lejátszóból, a nemrég elfogyasztott ünnepi vacsora illata még a levegőben terjengett, elegyedve azzal a tipikus alma-fahéj illattal. Jihoon az ablakban ült, kezében egy bögre forrócsokival, és a kinti tájat nézte. Hiába volt szenteste és már jócskán sötét, még nem járt olyan későre, így az utcákon emberek hada hömpölygött végig. A nagy részük rohanásban volt, igyekeztek minden utolsó dolgot elintézni, hogy az ünnepeket zavartalanul tölthessék el, míg a maradék csak lassan sétálgatva élvezte a látványt.

Mindent hó borított, ami örömmel töltötte el az ablakban ücsörgő fiút, hiszen már rég volt része ilyen szép fehér karácsonyban. Az utcát díszítő karácsonyi fények játékosan és gyönyörűen csillantak meg a fehér hótakarón. A látványtól egy apró mosoly kúszott az arcára, ami a konyhából jövő hangok hallatára kiszélesedett. Párját várta, aki mindenképpen rendet akart tenni vacsora után, így a helyiségben ide-oda pattogva küldte ki Jihoont, mondván, neki ott semmi dolga nincs, és ennek köszönhetően az ajándékosztás el lett halasztva egy bő fél órával. Pedig a fiú már nagyon várta a pillanatot, amikor a másik kibontja a neki szánt ajándékot. Úgy vélte, igazán jól választott, és kíváncsi volt kedvese reakciójára.

Ezen elmerengve bámult továbbra is kifelé, néha kortyolva egyet a lassan kihűlő forrócsokiból, a külvilágot szinte teljesen kizárva. Így azt sem vehette észre, hogy párja a szobába lépett, az őt fogadó látványtól egy kedves mosollyal az arcán. Halk léptekkel settenkedett a másik mögé és tette kezét a vállára, aki ennek köszönhetően megugrott.

- Oh, Soonyoung, megijesztettél - fordította fejét oldalra, hogy felnézhessen kedvesére.

- Ne haragudj, nem állt szándékomban - válaszolt kedvesen egy csöppnyi sajnálattal a hangjában. - De olyan édesen néztél ki, nem akartalak megzavarni - terült el arcán egy nagy, szeretetteljes mosoly. Jihoon csak égnek emelte tekintetét, de az apró mosoly ott bujkált az arcán.

- Kibonthatjuk végre az ajándékokat? Szeretném látni végre a reakciódat. - Az elképzelt képektől egy óriási vigyorba húzódott szája, aminek következtében szemei szinte eltűntek.

- Persze-persze, kis türelmetlen - kuncogott fel. Soonyoung a kezeiket összekulcsolva húzta fel a másikat, majd a magasságkülönbségük által a nyakát átkarolva indult meg a szépen feldíszített fa felé. Megjegyzésére és tettére egy felháborodott „hé” volt a válasz, ami csak újbóli kuncogásra késztette a magasabbat. A céljukhoz érve neki is estek az ajándékok kibontásának, boldogan figyelve és nevetve egymás reakcióin.