December 15.

Mentolos meglepetés 

(Írta: Luluchan )

Megjegyzés: A történet Kim Seok Jin szemszögéből íródott.

Karácsony késő este volt. Szinte már az ünnep maga lecsengett, viszont a kellemes meghittség és a karácsonyi szellem ott maradt mélyen mindenkiben. Immáron aludni készültünk, de valahogy senki sem futott fel s alá a dormban, egy szál törölközőben kiabálva a másik nevét, hogy igyekezzen már ki a fenébe a fürdőből, mert sosem fogunk végezni. Mindenki csendes, mindenki átszellemült volt. A lakásban már csak a karácsonyi fények sokasága világított… Zöld, piros, kék, sárga, felváltva, lassan pulzálva, vagy éppen csak egyszerre. Lámpát senki sem szeretett volna kapcsolni, csak az ünnep lágy fényei tökéletesen beragyogtak mindent.

A karácsonyfa alatt itt-ott feküdt kissé megviselt állapotban lévő csomagolópapírhalmaz, eltépett, vagy elvágott szalagok, vagy néhány - kellemes esetben csak lágy kezek munkájának segítségével - kibontott masni.

Végigtekintettem mindenen, ahogy az üres fürdőbe haladtam át, hogy az ünnepi fán királyi méltósággal ragyogó gömböknél is fényesebbre sikáljam a fogaimat, majd bebújjak kedves - ha csak egy estére is, de - újdonsült szobatársam mellé a meleg, puha, fahéj illatú ágyba. Más vágyam nincs is.

Igen, Suga és Namjoon ma szobát cserélt. A kis cukor és a még kisebb Tae elmondása szerint azért, hogy a „szerelmesek legyenek együtt”, ami számomra felért már egy hatalmas karácsonyi ajándékkal, hiszen, ha eddig Namjoonnal akartam aludni, mindig volt valami pfujjolás, csúnya pislogás vagy megjegyzés. Ma nem.

A fürdőbe értem, majd el is kezdtem mosni a fogaimat, hallgatva azt a csendet – ha lehet azt hallgatni -, amit szinte sosem élvezhetek. Ekkor még Jungkook és Tae sem játszadozott hangosan, mint két kisfiú a szobájuk padlóján fetrengve, és Suga sem morgott rájuk, mint egy morcos nagypapa.

- Jin… - keltett fel az angyali hang az elmélkedésem mélyéből, ahogy a csend jóságán és a nyüzsgés nélkülözésén tanakodtam. Ha ez még nem is ébresztett volna fel teljesen, a derekam köré fonódó férfi karok, mégis lágy, óvatos közeledése megtette volna helyette. A karok mellé ünnepi, kissé talán édes, de mégis férfias illat párosult, majd pedig egy sokkal inkább romantikus, mintsem hátsó szándékkal történő simulás, a hátamnak.

- Namjoon? – kérdeztem vissza a velem érintkező nevével megszólításomra, természetesen stílusosan, fogkefével a számban.

- Nem is vetted észre, hogy tőlem nem kaptál semmit? – pislogott rám kissé szomorúan, ahogy ezt a tükörből láthattam is.

Megráztam a fejem, majd a fogkrémet kiköpve, a fogkefével a kezemben folytattam, hisz ez így még másképp értelmezhető volt, egy amolyan „Nem, nem vettem észre” válaszként is. – De. Mármint tárgyilag. De én azt hittem, hogy ez a közös alvás a te ötleted… Meg amikor kérdezted, hogy mit szeretnék karácsonyra, akkor is azt feleltem, hogy szeress. Ezt pedig meg is kapom minden nap – mosolyodtam el lágyan a végére.

- Jó, de aish, tudhatnád, hogy úgyis adok valamit…

- Erre tényleg nincs semmi szükség – pillantottam rá, vele szembefordulva, miután kiöblítettem a mentolos hab maradékát a számból.

- Azért most már elvehetnéd, mert kezd zavarni, hogy nem tudlak normálisan ölelni miatta… - lebegtette meg a kezében a hófehér borítékot. Hogy lehet az, hogy nem láttam ezt eddig? Ez a gondolat motoszkált a fejemben, de lassan sokkal inkább átvette a gondolatom fonalának vezetését az izgatottság, avagy izgalom sarja. Vajon mi lehet benne? Bármennyire nem számítottam ajándékra, ez mégis érdekel.

Elvettem a kezéből óvatosan, mintha csak hímestojást kapnék kezeim közé. Féltem, hogy összetörik.

- Disneyland?

- Méghozzá hét jegy – bólintott kérdésemre.

Semmit sem kérdeztem, vagy fűztem hozzá ezután, csak könnybe lábadt szemekkel borultam Rap Monster vállába. Halkan sírtam, átnedvesítve a pólójának anyagát, miközben Ő szorosan ölelt magához. Talán érthetetlen lehet, hogy miért örülök ennyire. Azért, mert pontosan azt kaptam, amire évek óta vágyom. Egy nap, önfeledt szórakozás a „családommal”. Mint Namjoon – apuka, Suga – nagypapa, Jimin -, Tae – és Jungkook – kisfiaim, Hope – nagynéni, és végül én, mint a banda apukája mellett büszkén álló; Bts anyukája. Egész évben csak erre vágytam. Most pedig a kezemben tarthatom ennek kulcsát.

- Szeretlek Namjoon… - szipogtam vállába. Édes megnyilvánulásomra, csak szorosan karjaiba zárt és fejét fejemnek döntötte, lehunyt szemekkel.

- Hidd el Jin, én is téged. Én is téged…